Színkulcsok a felhasználókhoz:
| márc. 01 2013   |
|
Hitler és a kereszténység Forrás:Hetek
Adolf Hitler. A náci vallás istentiszteletének tárgya  Az alábbiakban olvasható írás Karsai László történész Holokauszt cím?monográfiája III. fejezetének a szerző által lapunk számára szerkesztett, rövidített részlete. A könyvet 2001 tavaszán tervezi a Pannonica Kiadó megjelentetni. A könyv témájával kapcsolatos aktuális hír, hogy a héten ért véget annak a három katolikus és három zsidó történészből álló különbizottságnak az egyéves munkája, amely szentszéki dokumentumok alapján igyekezett értékelni a Vatikánnak a második világháborúban játszott szerepét. A nácik hittek abban, hogy az ő világnézetük, ellentétben a vallásos emberek világképével, került, Pacelli már tíz éve dolgozott azért, hogy a Vatikán és Németország közötti szerződést tető alá hozza. Pacelli nuncius akkor írta alá a konkordátumot, amikor Hitlert már teljhatalommal ruházta föl a parlament. Akkor, amikor az első antiszemita rendeletek már megjelentek, és rohamléptekkel haladt előre a weimari demokrácia felszámolása. Hitler joggal örült: a konkordátum aláírásával kompromisszumra hajló, tekintélyes államfőként, nem a német nagyváro-sok utcáin tomboló, barnainges SA-legények vezéreként parádézhatott. Lehet, hogy XI. Pius azt hitte, hogy a konkordátummal megvédheti a katolikus egyház jogait, de csalódnia kellett. Ezzel szemben kiütötte a szellemi ellenállás fegyverét a német püspökök kezéből, megzavarta a katolikusokat. XI. Pius és a német katolikusok jelentős része eleinte azért viseltetett bizalommal Hitler iránt, mert benne az ateista bolsevikok elszánt ellenfelét látták. Az intézményes Egyház nehéz helyzetben volt. Hatalmát, befolyását a 19–20. század során fokozatosan elveszítette, defenzívába szorult a nacionalizmus, a különféle világi eszmeáramlatok, a szocializmus erőivel vívott harcban. A Szentszék már 1928-ban, a maga sajátos módján ugyan, de védelmébe vette a zsidókat. XI. Pius kijelentette: "A katolikus egyház állandó gyakorlata imádkozni a zsidó népért, amelynek körében Krisztus személyében az isteni ígéret testet öltött, annak ellenére, vagy éppen azért, hogy ez a nép ezt követően milyen elvakultságot tanúsított. E nép iránt tanúsított könyörületből a Szentszék védelmébe vette a zsidókat, hogy megoltalmazza őket az indokolatlan rossz bánásmódtól, ugyanakkor a Szentszék elítéli a népek körében megnyilvánuló irigységet, főként elítéli Isten egykori választott népe elleni gyűlöletet, és főleg azt a gyűlöletet, amelyet általában antiszemitizmus szóval jelölnek." (a kiemelések tőlem – K. L.) XI. Pius Krisztus zsidó származását azzal kerüli meg, hogy a zsidó nép körében öltött testet az isteni ige. Szűz Mária zsidó volt, de ebből a pápai mondatból úgy tűnik, hogy elsőszülött fiához nem sok köze volt. Még kevesebb köze volt a zsidó népnek, amely "elvakultságot tanúsított", és ezért indokolt volt rosszul bánni vele, csak az "indokolatlan" rossz bánásmódtól védte meg az egyház, "könyörületből", a bűnös, elvakult zsidó népet, Isten "egykori" kiválasztott népét. 1938 szeptemberében a pápa belga zarándokok audienciáján idézte Ábrahám áldozatáról szóló ószövetségi szöveget. (Mózes 1. könyve 22): "Grandiózus szöveg – mondta a pápa. – Az antiszemitizmus nem egyeztethető össze az ebben a szövegben megnyilvánuló gondolattal és fennkölt valósággal. Ellenszenves mozgalom, olyan, amellyel mi, keresztények semmiféle közösséget sem vállalhatunk Nem, keresztények nem lehetnek antiszemiták az antiszemitizmus megengedhetetlen, szellemileg mi Krisztus révén szemiták vagyunk, és Krisztusban Ábrahám leszármazottai." Új megváltók XI. Pius 1938-ra már minden reményét elveszítette, hogy valamiféle modus vivendit találjon a nácikkal. 1938 nyarán a vatikáni magyar követ egyik jelentésében szentszéki forrásokra hivatkozva Hitlerről és propagandafőnökéről, Goebbelsről csak mint "hitehagyottakról" tett említést. Ghyczy Jenő berlini követségi tanácsos 1938. január 3-i jelentésében beszámolt a nácik egyházellenes politikájáról. Goebbelset idézte, aki többször kijelentette, hogy a nemzetiszocializmus – vallásos mozgalom. A nácik antiklerikális politikáját elemezve Ghyczy rámutatott: a cél az, hogy a nemzetiszocialista ideológiát minden más felekezet fölé helyezzék, de ezt addig nem tudják megtenni, ameddig az egyházak erősek. Tehát tönkre kell tenni, el kell sorvasztani az egyházakat, például az egyházakból való kilépés megkönnyítésével, az állami segélyek megvonásával és az egyházi adók reformjával. A nemzetiszocialista vallásnak – fogalmazta meg Ghyczy – " a láthatatlan Mindenható mellett szüksége van egy látható hatalomra is, és ez Hitler." Majd Rudolf Hess (Hitler helyettese) karácsonyi rádióbeszédét idézte, aki azt állította, hogy "Hitlernek a német népet jobb utakra vezető tetteiben a Mindenható akarata és megnyilvánulása érvényesül. Ezen formulázás és azon keresztény hit között, hogy Isten fia leszállt a földre, hogy Atyja akaratából jobb sorsra váltsa meg az emberiséget, már csak nüansz különbség is alig van." Apor báró, amikor 1939 januárjában vatikáni követi posztját elfoglalta, felkereste Pacellit, aki ekkor már bíboros-államtitkárként szolgált a Vatikánban. Pacelli a magyarországi antiszemita politikával kapcsolatban, Apor megfogalmazása szerint "teljes megértést mutatott". A bíboros-államtitkár jól ismerte Magyarországot – azt az országot, ahol ekkor már a II. zsidótörvényt készítette elő a kormány. Apor követ szerint Pacelli ismeri a vezető magyar államférfiakat is, tehát " könynyen meggyőzhető igazunkról". Pacelli csak azért aggodalmaskodott, azért érdeklődött a magyarországi zsidókérdés iránt, mert attól tartott, hogy " az antiszemitizmus népszerű jelszavának leple alatt a német nemzetiszocializmus antikatolikus eszméi is bebocsájtást találhatnának". Apor követ minden bizonynyal jól látta, hogy Pacelli attól félt: a magyar antiszemiták, követve németországi elvbarátaik példáját, a zsidó vallású zsidók után rátámadhatnak a katolikus hitre tért zsidókra is. Pacelli Németországban saját szemével láthatta, 1938-ban pedig saját hazájában, a fasiszta Itáliában is tapasztalhatta, hogy az "igazi", rasszista alapon álló antiszemiták az egyház maradék világi és szellemi hatalmát is meg akarják törni, többek között azért, mert Jézus Krisztus követői azt vallják, hogy Isten előtt minden ember egyenlő. A lényege szerint nemzetek fölötti katolicizmus és a lényege szerint nacionalista-rasszista nácizmus konfliktusa elkerülhetetlen volt. A kereszténység, mint köztudomású, örömmel fogadja az emberfajták keveredését, csak a pogányok félnek az idegenektől, csak a rasszisták hiszik azt, hogy vannak felsőbbrend? és alacsonyabb rend? emberfajok. A Biblia tanítása szerint a hibák egyediek és különbözőek, az igazság univerzális. A Biblia a bálványimádásra és a nemzeti érzületre ugyanazt a szót használja. Az egyház missziója a nemzeti különbségek leküzdése volt, hatalma akkor volt csúcspontján, amikor a középkorban egész Nyugat-Európa azonos törvényeknek engedelmeskedett – állapította meg Lord Acton, az angolszász liberalizmus jeles gondolkodója. Közvetett tiltakozás XI., majd utóda, XII. Pius 1938–1941 között hiába tiltakozott, amikor Itáliában, Szlovákiában, Magyarországon és Romániában antiszemita törvényeket szavaztak meg. Mind a két pápának be kellett látnia, hogy a zsidók védelme frontális támadást jelentett a náci ideológia ellen. XII. Pius tisztában volt azzal, hogy a német katolikusok mélyen megosztottak a zsidókérdésben. Jelentős részük a zsidók jogainak korlátozását, szervezett kivándoroltatásukat vagy helyeselte, vagy elfogadta. Nyilvánvalóan nem lehet egyetlen okkal magyarázni, miért hallgatott XII. Pius pápa akkor, amikor a zsidók üldözése ellen kellett volna felemelnie szavát. Bírálói azt állítják, hogy hallgatásának egyik oka az lehetett, hogy szimpatizált a nemzetiszocialista rendszerrel. Ez bizonyosan nem igaz, hiszen még bíboros korában részt vett a rasszizmust elítélő "Mit brennender Sorge" (Égő aggodalommal) kezdet? pápai enciklika megfogalmazásában. Ez az enciklika törvénytelennek és embertelennek nevezte a katolikusok üldözését, "aljas, törvénytelen, embertelen" jelzőkkel illette azt a náci politikát, amelynek az volt a célja, hogy a hívők hagyják el hitüket. Nem lehetett hallgatásának oka az sem, hogy úgy vélte: Németország katonai veresége a Szovjetunió európai dominanciájához és az európai keresztény civilizáció összeomlásához vezetne. Valószín?bbnek tűnik, hogy azért nem emelte föl szavát az üldözött zsidók érdekében, mert úgy vélte: nyilvános tiltakozásokkal nem sokat érne el, jobban hitt a színfalak mögötti, óvatos diplomáciai lépésekben. Lehetséges, hogy a pápa úgy vélte: legfontosabb feladata a katolikusokat védelmezni. 1939 után a meghódított keleti területeken a nácik keményen támadták az egyházakat, javaikat elkobozták, államosították, feloszlatták a vallásos szervezeteket, papok százait zárták koncentrációs táborokba. A lengyelországi katolikus és protestáns egyházi tiltakozásokkal a nácik éppen úgy nem törődtek, mint a Vatikánból érkező kérésekkel, tiltakozásokkal. A megszállt lengyel területeken az SS volt az úr, itt nem ismerték el a német Külügyminisztérium illetékességét. A Vatikánnak így hivatalosan nem is volt módja tiltakozni. XII. Pius 1940 elején egyszer a nyilvánosság előtt is, ha csak közvetett módon ugyan, de tiltakozott a nácik lengyelországi politikája ellen. 1940. január 21-én a vatikáni rádió, Apor követ megfogalmazása szerint "előadást tartott a németek által Lengyelországban elkövetett hajmeresztő atrocitásokról". Apor Montini helyettes államtitkártól úgy értesült, hogy a vatikáni államtitkárság csak a rádióból hallott az előadásról, mivel a vatikáni rádió lengyel születés? irányítója, a jezsuita főgenerális Ledochowski saját hatáskörében intézkedett. Apor szerint " Ledochowski sejtette (vagy talán előzetesen tudta?), hogy a pápa nem tesz ellenvetést". Ha XII. Pius előzetesen tudott is a tervezett rádióelőadásról, a vatikáni adó "függetlensége" most jó ürügyet jelentett számára. Úgy tiltakozhatott, hogy személy szerint nem is kellett megszólalnia. A minimális kockázatot bármikor átháríthatta államtitkárságára, ők pedig jogosan mutathattak a fő felelősre, Ledochowskira. Amikor Orsenigo berlini nuncius 1942 júliusában a vatikáni államtitkárság utasítására a náci Külügyminisztérium vatikáni referenséhez, Himmler SS-Führer protezsáltjához, Werner Picothoz fordult lengyelországi deportálás előtt állók érdekében, azonnali visszautasításban volt része. Orsenigót figyelmeztették: zsidók érdekében hivatalos kérelemmel ne is próbáljon a Vatikán a Külügyminisztériumhoz fordulni. Orsenigo 1942. július 28-án Montini vatikáni államtitkárhoz írott öszszefoglaló jelentésében tapasztalatait így összegezte: "Minden közbenjárást a katolikus nem árják érdekében azzal vernek vissza [a német hatóságok], hogy a keresztvíz nem változtatja meg a zsidó vért, és a Német Birodalom a nem árja faj ellen védi magát, nem a megkeresztelt zsidók vallási meggyőződésével szemben." XII. Pius bírálói olykor hajlamosak elfelejtkezni arról, milyen könyörtelen, rendíthetetlen és gépies volt a náci adminisztráció, melynek céljai a dekrisztianizáció, az extermináció, germanizáció és a hódítás szavakkal pontosan leírhatók. Bizonyos, hogy a pápa a világháború idején az egyház létéért, egységéért is aggódott. Jól látta, hogy a harcoló felek saját országukban a katolikus főpapság támogatását is elnyerve bizonygatták, hogy az (isteni) igazság (is) az ő oldalukon áll. Ha a pápa a világháború idején akár a nácik/fasiszták, akár az angolszászok/bolsevisták oldalára állott volna, szétszakította volna egyházát. Gondoljuk meg: mit tett, mit tehetett volna Serédi Jusztinián magyar hercegprímás, ha a pápa az "antikommunista keresztes hadjárat" közepén a New York-i katolikus püspökök (és az ateista Szovjetunió) mellé áll Legyen egyszerre több pápa Bormann, a náci párt birodalmi vezetője, nyilvánvalóan Hitler utasítására, 1941. június 6-án titkos utasítást adott a Gauleitereknek, hogy minden erővel számolják föl az egyház befolyását, elsősorban az ifjúság körében és az oktatás területén. Bormann leszögezte: "A nemzetiszocialista és a keresztény felfogás összeegyeztethetetlen. A keresztény egyházak az emberi lények bizonytalanságára építenek, és megpróbálják fenntartani a bizonytalanságot a lehető legszélesebb néprétegek körében, mivel csak így tudják megőrizni hatalmukat. Ezzel szemben a nemzetiszocializmus tudományos megalapozottságú." Bormann, Hitler gyakran hangoztatott vélekedését megismételve, kifejtette: a kereszténység lényegi elveit a zsidóságtól vette át, tehát: "Már ezért sincs szükségünk a kereszténységre." A nemzetiszocialisták kötelessége, hogy amennyire csak lehet "természetesen", tehát "biológiai módon" éljenek, fejtegette Bormann. Politikai szempontból pedig nem a katolikus egyház egységének megőrzése az érdekük, hanem az egyház bomlasztása. A legjobb az lenne – legalábbis Bormann szerint –, ha legalább két, vagy több pápa lenne. Hitler 1941 júliusában, fehér asztal mellett folytatott "beszélgetései", végeérhetetlen monológjai során, kifejezetten az utókor számára jegyzetelő gyorsírók jelenlétében kijelentette: "Hosszú távon a nemzetiszocializmus és a vallás nem létezhet együtt." Közbevetett kérdésre, hogy ez háborút jelent-e a nácizmus és az egyházak között, Hitler azt mondta: "Nem, nem jelent háborút. Az ideális megoldás az lenne, ha üldözés nélkül elpusztulnának a vallások. De ebben az esetben az egyház helyére mi nem állítunk valami vele egyenrangút. Ez borzalmas volna. ( ) Az emberiséget ért legsúlyosabb csapás a kereszténység megjelenése volt. A bolsevizmus a kereszténység törvénytelen gyermeke, mindkettőt a zsidók találták ki." Hitler a továbbiakban a kereszténységet tömören "szándékos hazugságnak" nevezte, a bolsevizmusról pedig megállapította, hogy ugyanazt a hazugságot alkalmazza, " amikor azt állítja, hogy felszabadítja az embereket, miközben rabszolgasorba dönti őket". Hitler gúnyos szavakkal bélyegezte meg a kereszténységet, amelynek – szerinte – kulcsfogalma az intolerancia, és a szeretet nevében irtotta ki ellenfeleit. Hitler apokaliptikus víziója szerint kereszténység nélkül nem lenne iszlám, és a Római Birodalom, természetesen a germán törzsek irányítása alatt, világbirodalommá fejlődött volna. A kereszténység döntötte romba a Római Birodalmat, utána évszázadokig tartó sötétség következett – hangoztatta Hitler. Néhány hónappal később Hitler magyarázatot is fűzött ez utóbbi gondolathoz: "A kereszténység lázadás a természeti törvény ellen, tiltakozás a természet ellen. Logikusan végiggondolva – végeredményben szélsőséges esetben azt is mondhatjuk, hogy a kereszténység az emberi gyengeség szisztematikus kultiválása." Hitler megvető gúnnyal jegyezte meg, hogy még a muzulmán vallás terjesztői is a túlvilágon a (férfi) hívőknek " hurikat, rengeteg bort ígértek, ( ) valódi földi paradicsomot", addig a keresztények " a maguk részéről kijelentik, hogy elégedettek, ha haláluk után megengedik nekik, hogy »halleluját« énekeljenek." Négy nappal később pedig arról ábrándozott, hogy a legjobb lenne hagyni, hogy " a kereszténység természetes halállal kimúljon. A lassú halálban van valami vigasztaló." Hitler a kereszténységet a "bolsevizmus prototípusának" nevezte, és hozzáfűzte: " a zsidó mozgósította a rabszolgák tömegeit, azért, hogy aláássa a társadalmat. Így érthető, hogy a római világ egészséges elemei védve voltak ettől a doktrínától." Hitler a történelmi egyházakat tömören "tudományellenesnek" nyilvánította, miközben arról adomázott, hogy szegény nebulók a hittanórán a Biblia szerinti teremtésről tanulnak, majd a természettudományi órán a fejlődéstanról. Ettől az " ellentmondástól falnak lehet menni", jegyezte meg. Az emberiség történelmének egyik legnagyobb tömeggyilkosa, Hitler kifejtette: a tízparancsolat "élet-kód, vitathatatlanul megfelel az emberi lélek szükségleteinek ( ), amikor a vallás egyházzá válik, akkor szembekerül az élettel." Nem valószínű, hogy Hitler megfeledkezett volna arról, hogy Mózes a "Ne ölj!" parancsolatát is kőbe véste, a német nép vezére ezért is törekedett az új, harcos germán faj kitenyésztésére. Hitler egyébként igencsak sajnálatosnak tartotta, hogy a Bibliát németre is lefordították, 1942. június 5-én kijelentette: " így minden német ki van szolgáltatva ennek a zsidó halandzsának. Amíg a tanítás, főleg az Ószövetség, az egyház latinján volt csak olvasható, kisebb volt a veszély, hogy érzékeny emberek a Biblia tanulmányozása következtében illúziók áldozataivá válnak." Hitler egyébként nem Jézus Krisztusra haragudott elsősorban. Annak érdekében, hogy keményebben támadhassa a keresztény vallást, még Jézus "családfáját" is átdolgozta. 1941. október 21-én, szokásos magabiztossággal szögezte le: "Mindazonáltal a galileai, akit később Krisztusnak neveztek, valami egészen mást akart. Népvezérnek kell tekinteni, aki szembenállt a zsidókkal. Galilea olyan település volt, ahova a rómaiak talán gall légionáriusokat helyeztek, és bizonyos, hogy Jézus nem volt zsidó. A zsidók egyébként úgy tudták, hogy ő egy kurva és egy római katona gyermeke volt." Hitler összegzése szerint a főbűnös Pál apostol volt, ő találta ki, hogy Isten előtt minden ember egyenlő, ezzel ásta alá a Római Birodalmat. Szent Pál volt az Hitler szerint, aki a " zsidók elleni helyi, árja mozgalmat időtlen vallássá tette, amely az emberek egyenlőségét és csakis Istennek való engedelmességet hirdeti Rómát bolsevizálták és a bolsevizmus ugyanazzal az eredménnyel járt, mint később Oroszországban." Hitler a kereszténységet "kollektív elmebajnak" nevezte, és kifejtette: "Amíg az emberek figyelmüket arra irányítják, ami nem létezik, nem láthatják azt, ami létezik. Remek számítás a zsidó részéről A zsidó tudja, ha áldozatai hirtelen rájönnének minderre, az összes zsidót kiirtanák. De ezúttal a zsidók el fognak tűnni Európából. A világ szabadon fog lélegzeni, ismét tud majd örülni, ha ez a súly nem nyomasztja a vállát." Lehetséges, hogy Hitler valóban úgy gondolta: azzal, hogy lemészároltatja a zsidókat, ő, aki "felismerte", hogy a világot "tönkretevő" kereszténységet is a zsidók "találták ki", csak megelőzi a tömegek zsidógyilkos dühének spontán kirobbanását. Hitler számára minden ördöginek a gyökere a zsidó volt, bizonyos, hogy a zsidók után, ha lett volna rá elég ideje, felszámolta volna a keresztény egyházakat is. (a szerző történész) |
